http://www.bedooo.com/images/lmp/lmp_04.jpg
GP2 2010 - LiveView | Truck Race - LiveViewLe Mans Series - LiveView | Inaktív - LiveView

Champ - FIAGT3 - Hírek
FIA GT3 - Utolsó felvonás, Vallelunga Endurance
Írta: Emerico    2010. július 18. vasárnap, 09:46    PDF Nyomtatás E-mail

Az eddigi legsikeresebb bajnokságunk egyike, az ingyenes FIA GT3 sorozat utolsó futamához érkezünk ma este, mely egy FIA GT3 - Sprint 6. - Anderstorpfutam lesz a Vallelunga versenypályán. Az utolsó, Dijon-i futam rendkívüli volt, az első futam mely után nem kellett büntetéseket kiosztani, a nagy mezőny fair módon versenyzett, így az év fair play futama volt eddig.

A bajnokságban Kiss Balázs vezet, előnye Pethő Gábor előtt 10 pont mindössze, a harmadik helyen álló Stefan Spisak is csak 15 pontra áll a vezető pozíciótól. Mivel a futamon optimális esetben maximum 52 pont gyűjthető, matematikailag z első 5 helyezett között dől el a bajnokság, de valószínű, hogy a fent felsorolt három pilóta az aki eldönti az összecsapást. Rendkívül izgalmas lesz a több mint két órás futamon figyelni a taktikájukat és tempójukat, egyértelműen az év eddigi legjobb fináléja lesz.

És hogy további pikantériája legyen a futamnak, a csapatbajnokság is nyitott, a Racing Spirit és a Black Power Racing fog megmérkőzni a bajnoki címért. Várunk tehát minden versenyzőt a rajtrácsra este, küzdjünk egy nagyot!

 
FIA GT3 - Az utolsó sprint futam jön - Dijon
Írta: Emerico    2010. július 04. vasárnap, 18:42    PDF Nyomtatás E-mail

Hihetetlen izgalmakat fog hozni az utolsó két verseny az FIA GT3 sorozatban, hisz Stefan Spisak előnye 5 pontra olvadt Pethő Gábor előtt, míg Kiss Balázs is csak 10 pontra áll az első helytől. A bajnokság előző futama, Anderstorp is hatalmas mezőny fogadott, 26 pilóta sorakozott fel a rajtrácsra, és a mezőny nagyszerűségét mutatja, hogy ebből 18 eljutott a kockás zászlóig.

Ezt a mezőny mindenképp meg szeretnénk tartani, ami összejött ennél a bajnokságnál, azaz az ilyen pilótákra szükségünk van, akik elhivatottak, végignyomják az igen nehéz és hosszú futamokat. Így a héten a Dijon-i sprint futam és a vasárnapi Vallelunga-i endurance futam után egy újabb ingyenes bajnokság következik, mely a napjainkban nagyon népszerű Le Mans Series-t dolgozza fel. De ezzel az ingyenes bajnokságainknak nincs vége, hisz a GTR Evolution játékkal is szabad az indulás minden arra megtermett versenyzőnek a hamarosan induló V8 Supercars sorozatban.

Az utolsó előtti futamhoz tehát holnap, hétfőn sorakozik fel a mezőny. A futamhoz egy apró patch is megjelent, amit körlevélben küldtünk ki.

 
FIA GT3 - Hetedik futam, Anderstorp
Írta: Emerico    2010. június 20. vasárnap, 17:48    PDF Nyomtatás E-mail

A második Endurance futam is lezajlott az FIA GT3 sorozatban, és megdöbbentő, de igaz, a létszám nem csökkent, 28 induló várta a zöld jelzést. A futam 144 perces volt, azaz a 10x-es időgyorsítás mellett egy teljes napon át tartott a futam a Monza-i aszfaltcsíkon.

A bajnokság résztvevői már jóval felkészültebben várták a megmérettetést, amit jól példáz, hogy az az első négy helyezett körön belül fejezte be a futamot, és az indulók nagy része, 17 pilóta eljutott a célig.

Az időmérésen és a versenyen is Stefan Spisak vezette a mezőnyt, igazán megszorítani senki sem tudta, nem hibázott, a kerékcserék és tankolások során minden gördülékenyen ment, így megnyerte a viadalt. Nagy Szilárd szinte végig a második helyen autózott, de a leintés előtt nem sokkal balesetbe keveredett, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Őt Kiss Balázs előzte meg a Spkyerrel, és a bajnokságban is fellépett a második helyre.

A tabellát így Stefan Spisak vezeti 154 ponttal, a második Kiss Balázs és a harmadik Szabó Gábor 131 pontos. A csapatbajnokságot a Racing Spirit vezeti 318 ponttal a 301 pontos Black Power Racing előtt, a harmadik 201 ponttal a Frontline Rally Team.

Video összefoglalóval hamarosan jelenkezünk...

 
FIA GT3 - Hatodik futam, Sprint, Botniaring
Írta: Emerico    2010. június 06. vasárnap, 16:28    PDF Nyomtatás E-mail

Az FIA GT3 sorozat hatodik futama ismét sprint futam, ezúttal a Botniaringen. A bajnoksághoz egy új patch is készült, de már egyben kell letölteni az egész modot, elkerülve ezzel a sorozatos file eltéréseket. Kijelenthető, hogy a bajnokság színvonala, és létszáma folyamatos, azaz nem csökken, erre jó példa, hogy a legutóbb megrendezett, az eddigi legnehezebb pályán, a Sachsenring-en futott versenyen újra 30 fölött volt a mezőny. Ugyan a pálya roppant keskeny és nehéz, mégis 20-an értek célba, ami azt mutatja, hogy sikerült egy igen jó társaságot verbuválnunk.

A bajnokságot továbbra is Szabó Gábor vezeti, a második helyen Stefan Spisak, míg a harmadikon Pethő Gábor áll. A csapatbajnokságot a Racing Spirit vezeti a Black Power Racing és a Frontline Rally Team előtt. A bajnokság szoros, semmi nem dőlt még el.

 
FIA GT3 - Ötödik futam, Sprint verseny hétfőn
Írta: Emerico    2010. május 23. vasárnap, 18:18    PDF Nyomtatás E-mail

Ha röviden össze akarom foglalni az első Endurance versenyt, mely 144 perces volt, és az időméréssel és bemelegítéssel együtt majd 5 órán át tartott, fantasztikus volt. A mezőny ismét hatalmas volt, és fantasztikus társaság jött össze, hisz a 32 indulóból, 21 eljutott a célig, ami ilyen hosszú verseny esetén egészen kivalló.

Külön kiemelem azokat akik nem adták fel, és ha 5-6 kör hátrányban is, de befejezték a futamot. Nem volt egyszerű.

Ugyan az időmérésen a Viper-ek domináltak, de a versenyen már a Morgan-é volt a főszerep, Szabó Gábor és Tim Gábor felváltva vezették a mezőnyt, egyre jobban leszakítva a két üldöző Viper-t, Nagy Szilárd és Mikle István személyében.

A győzelmet Szabó Gábor szerezte, Őt 17mp lemaradásban Tim Gábor követte, majd Nagy Szilárd és Mikle István érkezett, Ők négyen végeztek egy körön belül.

Nagy Szilárd érte el a legjobb kört, mind az időmérésen, mind a versenyen, így a plusz pontokat Ő zsebelte be. A bajnokság a futam győztese, Szabó Gábor vezeti, Pethő Gábor és Stefan Spisak előtt. A csapatversenyt a Racing Spirit vezeti, a Black Power Racing és a Frontline Rally Team előtt.

Hétfőn újra Sprint futam, az extrém nehéz Sachsenring-i pályán.

Végezetűl az endurance versenyt összefoglaló videót itt tekinthetitek meg:

 

 
FIA GT3 - Negyedik futam, az első Endurance verseny
Írta: Emerico    2010. május 16. vasárnap, 15:27    PDF Nyomtatás E-mail
A hétfői Sprint verseny igencsak kalandosra sikerült az ingyenes FIA GT3 bajnokságban. Sajnos a pálya nem bírt el ekkora mezőnyt, így két 20 fős szerveren került megrendezésre a viadal. Ezúton kiemelem, és kalapot emelek a mezőny fegyelmezettsége mellett, hisz rendkívül sokat kellett várni a futam kezdésére, de szinte mindenki türelemmel várt, és a két szerveren összesen 35-en versenyeztek.
 
Ma este viszont még nagyobb a kihívás, 144 perc, 10x-es időgyorsítás... azaz komplett 24 óra telik el a pályán. Aki ma este eljut a célig, akármilyen pozícióban az elégedett lehet magával.
 
A bajnokság állását is jelentősen megváltoztathatja a mai futam, hisz itt jóval több pont kerül kiosztásra. Az amúgy is nagyon szoros bajnokság állása alapján, várhatóan még izgalmasabb lesz a bajnoki tabella a mai Endurance futam után.

 
FIA GT3 - Harmadik futam, Jarama
Írta: Emerico    2010. május 09. vasárnap, 15:34    PDF Nyomtatás E-mail
http://www.bedooo.com/images/ujkepek/fiagt3_promo3.jpgKöszönhetően annak, hogy az FIA GT3 mod igen változatosra sikerült, az első futamon látott Corvette és Aston Martin uralom a Brno-i aszfaltcsíkon átváltott Viper uralomra, mely több pilótának hozott kedvet az autó váltásra. Így többen is bevállalták a -10 pontos büntetést. Szabó Gábor abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Ő választotta először a Viper-t, nem kellett számolnia büntetéssel, így a győzelme után az összes pontot megtarthatta. Kalocsa Péter a második helyezett már kapott 10 pont büntetést, csakúgy mint a 7. helyen beérkező Nagy Szilárd. A harmadikként célba érkező Pethő Gábor a Lamborghini-nek hozott pontokat, bebizonyítva, hogy más márkának is van létjogosultsága. Végezetül íme a futam összefoglalója, amelyen ismét bőven 30 fölött volt az indulók száma:
 
FIA GT3 - Második futam, Brno
Írta: Emerico    2010. április 25. vasárnap, 15:37    PDF Nyomtatás E-mail
http://www.bedooo.com/images/ujkepek/fiagt3_promo2.jpgAhhoz képes, hogy a GT sorozatok nem szoktak sikert aratni, az első FIA GT3 versenyen 34 pilóta sorakozott fel a rajtrácsra. Nagyon jó mezőny jött össze, az is mutatja ezt, hogy ekkora mezőny ellenére alig volt incidens a futamon.

 

Mivel a modban minden autó teljesen más, akár pályáról pályára fog változni az erősorrend. Mugello általánosságban minden autónak feküdt, sőt, annyira együtt volt a mezőny, hogy a győztes Stefan Spisak és a második Pethe Szabolcs között a beérkezéskor mindössze 54 század volt és a harmadik Bimba Roland is 2 mp-en belül érkezett.

Egy futam után tehát semmit nem lehet levonni, sőt az első Endurance futamig sem, hisz a legtöbb gyors autó nem biztos hogy jó választás a több mint 2 órás futamokon. De most hétfőn ismét "csak"sprint futam jön, ami 22 kör lesz a Brno-i aszfaltcsíkon.

Végezetül az első futam összefoglalója:

 

Módosítás: ( 2010. április 25. vasárnap, 15:45 )
 
FIA GT3 - Első futam, video
Írta: Emerico    2010. április 13. kedd, 20:22    PDF Nyomtatás E-mail

 
FIA GT3 - Hétfőn az első futam!
Írta: Emerico    2010. április 11. vasárnap, 17:44    PDF Nyomtatás E-mail
http://www.bedooo.com/images/ujkepek/fiagt3_1promo.jpg

Hétfőn végre elindul legújabb ingyenes bajnokságunk, a sokak által várt FIA GT3 bajnokság. Mindig tartogatunk érdekességeket, ezúttal nemcsak hétfőnként, hanem három hetente vasárnaponként is van futam.

A hétfői futamok amolyan sprint versenyek, átlagban 120 km-es távval, míg a vasárnapi futamok endurance versenyek, 144 perces távval, 10x-es időgyorsítással, tehát nappalból átmegyünk az esti napszakra, majd ismét nappal érkezünk célba.

A bajnokságba jelenleg 67 nevező adta le a nevezését, de a még így is fogadunk el jelentkezést, hisz tudjuk, sokan nem jelennek meg általában a futamokon. A hotlaps alapján viszont várhatóan 30 feletti induló várható majd a versenyeken, ahol a stabil versenyzés létfontosságú, csakúgy, mint a célba érés.

Mivel az autók nem egyformák, előfordulhat, hogy egyes típusok sprint futamon, másik az endurance versenyeken tűnnek majd, mely főként a fogyasztás és a gumikopás mértékéből ered.

Tehát mindenkit várunk az első futamunkon holnap, mindenkinek a célba érést kívánjuk.